Bejelentés



Ha három madár lennék, felülről láthatnám azt, ahogyan magam alatt repülök.
Mit teszel, ha látod, hogy egy védett állat eszik egy védett növényt?

MENÜ

Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek. Ráadásul most megkapod ajándékba A Hatékony Angol Tanulás Titkai tanulmányom.







Üzenőfal


Név:

Üzenet:





Annak, aki feladta nekem életem legörömtelibb matekfeladatát


Furcsa gondolatok cikáznak át az ember agyán, miközben tehetetlenül topog, a sor legvégén.
Sokan vagyunk.
Várjuk, hogy jöjjön végre valaki, akit beereszthetünk az előtérbe.
Kerítések. Hiába próbálok meg átmászni rajtuk, senki nem avatkozik közbe, amikor mégis újra és újra megpróbálom, cinkos némasággal statisztálnak nyaktörő vakmerőségemhez, de nem beszélnek le a tervemről.
Ehelyett néha, mielőtt elindulnék, valaki megragadja a karom.
Rozsdás korlátot nagyobb szeretettel fognak meg.
Ember.
Mitől?
Hiszen a természet egy erőszakos, gyilkos, hatalomra törő fajt fejlesztett ki az emberszabású majmokból, amely, igaz, agresszív volt ugyan, mégsem viselt háborút saját fajtája ellen.
Minden nap.
Ezt az örökséget nem képes kiirtani belőlünk sem önzés, sem érdek, sem értelem, sem művészet, sem filozófia, sem vallás.
Aki hisz, az nem fut.
A szavak nem állnak össze mondatokká. Ha mégis, csak egy hazugság erejéig.
A depresszió sötétszárnyú démona hisztérikusan vonaglik a villanykörte fénykörében.
Ahogy ember az embert, úgy árulja el a nyelv a gondolatot.
Bújkálunk negyvenvalahány négyzetméteren..irreális.
Persze csak annak, aki belegondol.
De mennyivel volt jobb városról városra kóborolni, életszerűbb hazugságokba menekülni?
Vajon nem jobb-e így, a végletekig leegyszerűsítve?
A létezés lényege: napra nap megélni azt, amibe más belegondolni sem mer?!
Életem főműve ez. Egy remekmű, amely elfér egy kis papírlapon. Egy tenyérnyi cetlin.
Néha szomorú röntgentekintetek. Nem is szomorú, inkább egyszerre bocsánatkérő és vádló. Persze fordítva.
Megint az álom rovására alkudozom magammal.
De végtére is van időm.
Mert tudom, TE nem fogsz kinevetni, ha fordítva teszem be a ceruzaelemeket.


Kezdődik


Amikor sétálok hazafelé zsebretett kézzel és bámulok inkább lefolyóba, pocsolyába, nehogy végig kelljen néznem, ahogy a tél kirabolja a fákat, és csak arra gondolok, hogy miért nem tudok én is olyan kitartó és határozott lenni, mint a jelzőtáblák, miért nem állít meg engem is valami egy percre csak, a buszmegállók helyett, és tudom, mire hazaérek, már nem látom a napot, mintha lekaparták volna az égről
amit éreztem: az önszánalom száraz, kemény csomói a nyelvem alatt. Az egyetlen érzés, mely talán még elég erős ahhoz, hogy megmentse az álmaim. Kellene valamit kezdeni ezekkel az unalmakkal.
Csak tenni valamit a megszokás ellen: lecsapolni egy pocsolyát, kiolvasztani egy mélyhűtőt gyufával (ahhoz legalább kénytelen lennék kitartani), elárasztani a homokvárat a játszótéren. Vadászni kellene, vagy inkább rombolni, konzervekkel dobálni meg egy repülőt, széttépni egy élettelen műanyagtestet. Tenni valamit a félelem ellen is: vasvillával szúrni egy szénakazalba, csapkodni képzelt démonok után az útszéli ködbe, figyelni, ahogyan egy házat lerombolnak. Térden állva gyíkok, békák után kutatnék egy parkban mocskos nadrágban sáros arccal és kézzel, elázva (de legalább boldogan és önfeledten)
Talán ideje lenne lekaparni a matricát az üvegről, melyen nap mint nap átnézek (vagy törjek ki egy újabb üveget?)
Inkább figyelem a nap nélküli fekete eget, ahogy egymás mellett repül két madár. Egy utolsó nagy csend. Induljak el valahova, vagy menjek haza ma este?
Vagy maradjak sokáig megint egy fának támaszkodva, hozzá beszélve, miközben kiszedegetem cipőm talpából a kavicsokat? Vagy fogjam be a számat és cak tűrjek, mint egy szórólaposztogató


Aurea mediocritas


Egy határ húzódik ott, ameddig még elmehetünk, néha mégis tudatosan lépjük át vállalva minden eshetőséget. Ilyenkor félünk, rettegünk, remélünk, akarunk, magunkban kételkedünk, de végül megtesszük, amiről sejtjük: jobb lenne kihagyni. De ott a másik kérdés is: mi van, ha... Miért? Ez az a kérdés mindannyiunkban, amelyre nagyon ritkán kapunk egyenes és megnyugtató választ, melyből megbizonyosodhatunk döntésünk helyességéről, helytelenségéről. Dönteni valahogy minden ember fél. Hiába tudjuk, mi a helyes, mást érzünk, mást gondolunk, mást mondunk ki, mást akarunk - és mást teszünk. Felelőtlenül és meggondolatlanul viselkedünk, mert mindig ott a remény szikrája: mi lesz, ha e lépéstől csak egy kicsit is jobbá tehetjük magunkat vagy egy másik embert, egy estét, egy pillanatot, vagy csak azt a tíz percet, míg együtt várjuk a taxit. Ebben a pillanatban elviselhetetlenül összesűrítve keveredik a búcsúzás fájdalma, a nem-elengedés akarata, a bújás vágya, a szeretetéhség, a magány, a függetlenség feladásától való félelem és a függetlenség gyűlöletes megtartásához való beteges ragaszkodás. Mintha minden abban a tíz percben vagy egyetlen pillanatban válna egyértelművé és világossá, hiába tettünk előtte véget nem érő, szórakoztató sétákat néha kínosan nevetve. Érezzük, ha most nem mondunk ki dolgokat, elszáll a pillanat, s ki tudja, vajon mikor kaphatjuk meg ismét a kifejezés lehetőségét. Csak egyre bénít a félelem, mi van, ha a másik meggondolja magát reggelre, esetleg már egy óra múlva, vagy két héttel ezelőtt. Azt hiszem , mindent be kell vállalni, soha egyetlen lehetőséget sem hagyhatunk ki, amíg ott bujkál bennünk a pozitív végkifejlet vágya. Ilyenkor kell - csak egyetlen percre - határozottnak lenni. Ha belekezdünk, már minden megy magától, hiszen onnantól kezdve már újra működhet a kémia, talán a szavak is közelebb lehetnek a gondolatokhoz. Mindig többet nyerünk, mint amennyit veszíthetünk. Ha félsz attól, hogy valamit elvesztesz, ne ragaszkodj hozzá. Engedj a szorításon, hagyd lazábbra a pórázt, s tiéd marad örökre.


B.


Éjszakánként megérteni a felnőtt szavak jelentését, párnánkat szorongatva felkészülni a reggelekre, az új energiaadagok többszörös túlpazarlására, újra kimeríteni a testet, gyötörni a végtelenségig, a rossz elől elfordítani a fejünket, mintha ettől máris nem létezne, nem venni tudomást azokról, akik éredmtelenül kapnak és azokról, akik ugyanígy nem, csak menni újra és újra, túlfeszíteni a lelket is, egyre felhúzni ezt az íjat addig a végtelen végletig, amit soha nem látunk meg, esetleg a közelébe férkőzhetünk egyetlen másodperc erejéig, talán akkor érezhetünk valamit magunkból, kik vagyunk, de ahogyan a nyíl megállíthatatlanul hasítja a levegő szabad szemmel nem látható mocskát, bezárul a lélek újabb, hosszabb hetekre, és csak várhatjuk egyre a percet, hogy a közelébe kerülhessünk ismét, tudva, hogy ugyanaz játszódik le minden alkalommal egyre erőteljesebben és kegyetlenebbül, de mégis akarjuk a kínt, kívánjuk bármely formáját és csak az a szerencsénk, hogy néha másoktól halljuk a zenét, és vannak percek, amikor minden egészen világos lesz; ebben a pillanatban a nyíl akadályt nem ismerve csapódik be, anyaga csont, színe vér, erejét csak egy nála hatalmasabb erő képes szegni, mely magába zárja örökre és soha többé el nem engedi; egy szó, melynek minden betűjére ezernyi szinoníma és végtelen mondat létezik,  jelentése mégis csak egy van; ezt keresni éjjelenként, várni, hogy rájövünk, mit és hol rontottunk el, megfejteni ezt a kétismeretlenes egyenletet, némán, behunyt szemmel  ülni fölötte és koncentrálni, végigfuttatni magunkban a megoldás variációit, behelyettetsítve egy-egy betűt, kicserélve párost páratlannal, esetleg az előjeleken változtatni, mert tudjuk, hogy egy gyönyörű pillanatban észre fogjuk venni: egy üres lapra meredünk, amely tiszta és fehér, ártatlan és tökéletes...


Van valami


Van valami, amit régóta szeretnék elmondani Neked, kerülve mindenféle szentimentalizmust, még ha csillagok nélkül nem is olyan szép, taposhatsz rajta, mint egy lábtörlőn, elfelejtheted, mint régen látott barátok arcát, vagy hagyhatod lebegni közöttünk elszabadult luftballonként, csak ki kellene mondanom, lazán és könnyedén, mint egy hanyagul odavetett sziát, eléd dobni, mint egy fuldokló halat és várni, vajon visszaengeded-e a vízbe, vagy  mögéd osonni egyszer, amikor egyáltalán nem számítasz rá, és füledbe súgni, de bárhogy döntök is, végül semmit sem mondok, csak nézlek, ahogyan nyárvégi gólyák nézhetnek fészkükre indulás előtt


2007.03.06.


El akartam mondani, hogy megszöktem, és visszajártam a kertekbe, hogy térképek nélkül barangoltuk be a várost: a szűk tereket és a néma parkokat. Szerettem volna, ha tudod, hogy az, ahogyan a pohárért nyúlsz, bizonytalan, de nem cserélném el, s hogy nincs más hátra, mint kibékülni az évszakokkal. Szerettem volna, ha elmondhatom neked, milyen volt először látni pillantásaid rejtett rendszerét, majd érezni, ahogy a percek kegyetlenül visszafordulnak. Elválni nem szerettem, gondolatban még órákig beszélgettünk. Tenyerembe gyűjtöttem neked vízre írott szavaim. Egyetlen reményem mégis bizonytalan és vékony, akár egy útkereszteződés. Hűvös volt, s hogy ne fázzam annyira, megszámoltam, hányszor koppan a cipőd sarka az aszfalton, míg hazaérünk, látod, vannak ilyen emlékeim, miközben hallgattam, mert megálltam volna megmutatni, milyen színű nekem az éjszaka, de tovább mentünk, mert hirtelen szembe jött a bizonytalanság fekete démona, és már szólni sem mertem, csak beléd akartam kapaszkodni hogy nyugodjak, Te erős vagy, csak azt akartam, hogy ne legyen senki az utcán, s hogy egyikünket se várja a holnap követelődző fiókája


Ahogy hazajöttem - 2007.03.07.


Indultam mennem kellett szavak hagytak volna el amikért felelősséget akartam vállani megmutattad milyenek a színek s most én szeretném megmutatni neked őket az én szememből vajon lesz-e rá alkalom remélem minden szó igaz amire gondoltam ha rád gondolok és tudom hogy így van ezért nem bánok semmit így kell lennie hiányozni fog a szemed a szád a nevetésed a személyed az ahogyan kijózanítasz egyetlen szóval vagy egy ránccal a szemed sarkában ahogyan rám nézel Úristen és tudom hogy értesz engem mégis eljöttem pedig örökre maradnék ahogy hazajöttem mikor megismertelek




Üzenetküldés
Halljuk!

E-mail címed:
Szöveg:

Képgaléria

Szólj hozzá

Név:
E-mail címed:
Az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:
Milyen nap van ma Magyarországon?












Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!